Blog

Mediáció válsághelyzetekben

Az élet bármely területén, ahol több fél együttélése vagy együttműködése szükséges, törvényszerű a konfliktusok kialakulása. Nem mindegy azonban, hogy ezeket a felek maguk is meg tudják-e oldani vagy a problémák az évek során annyira elmélyülnek, hogy szinte reménytelennek látszanak.

Mediációval egymás megértéséért

Legyen az párkapcsolati, válási, családi vagy esetleg gazdasági probléma, minden esetben érdemes egy szakértő bevonása, aki pártatlan mediáció során segít az feleknek megismerni egymás álláspontját, letisztázni az érzelmeket, és észszerű megoldást találni a problémára. A mediáció során a felek közelebb kerülnek egymás megértéséhez, így könnyebben tudnak dönteni a szétválásról vagy az újrakezdésről.

Esettanulmányok a mediáció fontosságáról

Tapasztalataim arra világítanak rá, hogy a megfelelő mediációval lehetséges a konfliktusok feloldása. Az alábbiakban a legkülönbözőbb esettanulmányokkal szeretnék inspirációt nyújtani mindazok számára, akik meg szeretnék találni a szétváláshoz vezető békés utat vagy adnának még egy esélyt kapcsolatuknak.

Az anyós is mérgezheti a párkapcsolatot

Barátnő és barát – menyasszony és vőlegény – később férj és feleség. Szerelem, tervek, kölcsönös egyetértés, egymásra figyelés. Egészen addig, míg nem lép közbe egy ...
Tovább →

Merj tanácsot kérni!

Párkapcsolati mediációt csinálni azt jelenti, hogy egy problémákkal küszködő, krízisben lévő párt végigvezetek egy folyamaton, ahol mindkettőjük számára a lehető legjobb megoldást igyekszünk megtalálni – ez, ...
Tovább →

Merj változtatni!

Néhány hete Sándor Piroska mediátor tanácsadó megosztotta velünk tapasztalatait arról, mennyire fontos, hogy egyes konfliktushelyzeteket szakszerű segítséggel próbáljunk feldolgozni, megoldani. Most közzétett gondolatai egy egyre ...
Tovább →
Scroll to Top