A kisbaba várás a nők életének legszebb időszaka. Az a titokzatosság, az a figyelem, féltés, törődés,ami körülvesz ilyenkor minket, nagyon megható. Kismama tanfolyamok, könyvek százai segítik a kismamákat a szülésfelkészítésben. Könyvek százai jelennek meg arról, hogy mennyit aludjon, hányszor egyen, mit tegyünk, ha sír. Kiváló védőnői szolgálat működik az országban. Mégis van valami amit hiányolok.

Lelkileg nem készítik fel a kismamákat a szülés utáni időszakra. Vannak nők, akiket sokkszerűen ér a felelősség, ami akkor tudatosul igazán, amikor ott szuszog a baba. A fáradtság, a nem-alvás, a kételyek, hogy elég jól csinálom-e, a szorongás, hogy nehogy valami baja legyen, eleget evett-e… kimeríti a kismamát. Ha nincs fizikai és lelki segítsége, bizony könnyen jöhet a depresszió. A hozzátartozók nehezen értik, vagy nem is, hogy miért, hiszen most kéne a legboldogabbnak lenni. Kéne-kéne, de nem megy. Van aki elmerül a teendők, a mindennapok sodrában.

Hogy tudunk segíteni, tanácsot adni mi nők egymásnak?